Miracles in Summer 1. rész

Egy újabb, már ezerszer lefutott út elébe néztem, mit ezek ellenére is imádtam.
Ezt a nyarat újra a nagynénémnél tölthettem a legjobb barátnőmmel, Donival.

-Channie! Doni!-tárta szét kezeit Haneul, édesanyám húga mikor sikerült kikászálódnunk a csomagok közül a kocsiból.
Haneul még csak a harmincas éveiben járt, habár mentalitásilag és kinézetileg is a huszonéves énjében ragadt. Alacsony, törékeny nő volt, kifejezetten kedves és szeretetreméltó belsővel. Férjezett volt, habár gyerekük még nem volt, így még jobban örültek nyári látogatásainknak még úgy is, hogy mi már nem voltunk kisgyereknek mondhatóak. Férjével kettesben éltek a tenger mellett, mit ilyenkor szívesen ki is használtak. Nyáron aligha látni lehetett őket a szárazföldön.
-Haneul!- öleltem át.
-Nem megy a fizika, igaz? -nevetett fel.
-Ezt miből gondolod? -néztem rá értetlenül.
-A fizika törvényei szerint már nem nőhetnél, pedig sokkal magasabb vagy mint egy évvel ezelőtt. -nézett végig rajtam.
-Négyes érettségit tettem fizikából ami azt illeti... Viszont te időközben szemüveges lettél, ugye? -nevettem most én.
-Nem, miért?
-Mert platformos a szandálom. -nevettem tovább, mihez idő közben mindenki csatlakozott.
Miután mindenki üdvözölt mindenkit és Doni is megkapta a szokásos 'Te jó ég, egyre szebb leszel!' mondatot Haneultől és a férjétől is egyaránt, a csomagokhoz battyogtunk és potom negyed óra alatt sikerült bevinni őket a kis házba.
-Mi kevesebb cuccal költöztünk be, mint ti három hónapra. -hozta be az utolsó bőröndöt Kwangshik, Haneul férje.
-Mi biztosra mentünk.. -vette át a csomagot Doni és bevitte a szobánkba.
-Gondolom nem vagytok éhesek. -mosolygott az ajtófélfának dőlve Haneul. Tudta, hogy az idevezető út végigvisz a part menti piacon is, ahol barátnőmmel már évek óta reflex szerűen állunk meg és végigkóstolunk minden újat.
-Eltaláltad. -mosolyogtam.
-Na, de én attól még nekilátok főzni, egyszer úgyis éhesek lesztek újra. -lökte el magát az ajtótól, mire Donival összenéztünk.
-Ez esetben mi szétnéznénk a parton. -mondtam ki mindkettőnk gondolatát.
-Már vártam, hogy mikor jelentitek ki. -nevetett fel hármunk közül a legidősebb, majd mosolyogva a konyha felé indult.

***

-Áhh, ez éget! -húzogatta fel egyik-másik lábát a homokból Doni. 

-Én teljesen jól vagyok. -vigyorogtam a térdig érő vízből a parton pörkölődő barátnőmre. -Nem akarsz bejönni? 

-Ismerlek milyen vagy, szóval nem. -nevetett.

-Ezzel mire célzol? -hunyorogtam, de abban a minutumban csattant valami a homlokomon én pedig a vízben ülve vettem már csak tudomást magamról. 

-Pontosan erre... -röhögött, azonban hangja azonnal elhalt, mikor egy hatalmas valami tornyosult fölém, teljes árnyékot vetve ezzel rám. 

-Bocsi! Jól vagy? -dörmögött mély hangján és lenyúlt kezemért. Felhúzott, majd magam elé nézve nem egy arc köszönt vissza rám, hanem egy mellkas. A hozzá tartozó fejet csak három emelettel fölötte találtam meg. Iszonyatosan magas fiú volt, ki mellett teljesen eltörpültem. 

-Azt hiszem. -dörzsöltem meg a kipirosodott homlokom. 

-Tényleg nagyon sajnálom... -szorongatott egy sárga frizbit. 

-Semmi baj. -mosolyogtam. -De megtennéd, hogy lehajolsz? Nem bírok az arcodra nézni anélkül, hogy a nap ki ne égetné a szemem. 

-Oh, persze. -hajolt lejjebb, így már egy hatalmas kiskutyaszempár és két lapátfül volt előttem. Mézszínű tincseinek alja összetapadt a víztől. Különleges és aranyos arcának azonban mindig mosolyra húzott ajkai adták a fénypontját. 

-Channie!- hallottunk magunk mellől egy lágyabb férfihangot. Az előttem állóval egyszerre kaptuk oda fejünket. 

-Igen? -szóltunk egyszerre. Én speciel, nagyon meg voltam illetődve, hiszen a becenevemen szólított az idegen, de a mézhajú teljes nyugodtsággal nézett oda. Azonban meglepett kifejezés költözött arcára hangom hallatán. 

-Channie? -nézett rám. 

-Chanhee. Te? -meredtem rá. 

-Chanyeol. -vigyorodott el. 

-Umm... Nem szívesen szakítom félbe az ismerkedést, de a névelemzés helyett nekünk rohannunk kéne. Lassan kezdődik a műszakunk. -boxolta vállba a nagyobbat az érkező. Pár centivel alacsonyabb volt Chanyeolnál, viszont még így is sokkal magasabb volt nálam. 

-Oké Tao, egy perc. -engedett felé egy mosolyt a mézhajú, majd visszafordult hozzám. -Egy italra azért később még meghívhatlak kiengesztelésképp? 

-Ha a következő találkozásunkkor is emlékezni fogsz a nevemre. -húztam szám mosolyra. 

-Ez a legkevesebb. -integetett, majd elindult.

Kibattyogtam a partra, míg ruhámból csavartam ki a vizet. 

-Tisztában vagy vele, hogy most mennyire irigyellek? -támadott le Doni. 

-Én mondtam, hogy gyere. -mosolyogtam. 

-Az a barna hajú fiú... Áhh. -merengett saját világában. -És miről beszéltetek? 

-Rólad. -mondtam minden erőmet összeszedve, hogy komoly tudjak maradni. 

-Komolyan? -kiáltotta el magát izgatottan. 

-Nem. -nevettem el magam csalódott arca láttán. -Ugyanaz a becenevünk. 

-Mi a neve? -vonta föl szemöldökét. 

-Chanyeol. 

-De édes!- fonta össze ujjait, majd arcához tette. 

-Ráadásul elhívott egy italra amiért kiütött. -vigyorogtam. Imádtam húzni az agyát. 

-Na ne kínozz már! -toporzékolt. -Most ezer örömmel lennék a helyedben. 

***

-Channie! Nézd milyen helyes! -bökött oldalba Doni. Az egyik kisebb étteremben kötöttünk ki a pár órás sétakörutunk során. 

Az italpult mögött egy sötétbarna hajú fiú állt mélyen belemerülve egy koktél készítésébe. Elengedtem fülem mellett barátnőm megjegyzését, hiszen ma már kismillió srácra reagált így. 

Végül helyet foglaltunk a teraszon elhelyezett asztalok egyikénél. Az étlapot átböngészve, majd kibeszélve leadtuk a rendelésünk, mit hamar meg is kaptunk. 

-Elnézést! -szólította meg Doni az ételt kihozó pincért. A fiú érdeklődve pillantott hátra. 

-Parancsol? -cikázott szeme köztem és barátnőm között. Valahogy megéreztem, mit akar kérdezni az előttem csillogó szemekkel ülő lány, így a tányéromon kezdtem el piszkálgatni a hal uszonyát, hogy jelezzem, nekem ehhez semmi közöm. 

-Az italoknál álló pincérnek mi a neve? -mutatott arra a gesztenyebarna fiúra, kit már érkezésünkkor kiszemelt. 

-Ő nem pincér. -nevetett fel a kérdezett. -Nem tudna egy rendelést sem felvenni anélkül, hogy az első lépésnél el ne felejtse. Egyébként az ő neve Lay. Ő a mi italkeverőnk. -mosolygott a fiú barátnőmre. Szája széle még komoly arckifejezésekor is felfelé görbült. Jó kedélyű és kedves fiatal srác volt. 

-De édes! -bambult Doni. 

-Milyen név az, hogy Lay? -szálltam be én is a beszélgetésbe. 

-Becenév. Az eredeti neve Yixing. -nézett ezúttal rám. 

-Ó, ő kínai! -szólalt meg barátnőm. 

-Igen. -mosolygott tovább a fiú. 

-Jongdae-si! -szólt mellőlünk egy ismerős hang. 

-Megyek!- kiáltott vissza a pincér. Szóval így hívják... 

A hang irányába néztem, hol tekintetem egy toronnyal találkozott. 

-Channie? -lepődött meg. 

-Channie? -viszonoztam meglepettségét. 

-Te mit keresel itt? -kérdezte. 

-Hát, fogalmam sincs. Vajon mit kereshetek egy étteremben egy hallal magam előtt egy asztalnál ülve? Valami tipp? -mondtam ironikusan, gondolkodást színlelve. 

-Bocsi, tényleg idióta kérdés volt. -jött oda hozzánk mosolyogva, míg Jongdae elment. 

-Akárhányszor találkozunk, te mindig bocsánatot kérsz valamiért. -nevettem. -Oh, jut is eszembe! Ő itt DongYi, a legjobb barátnőm. -mutattam be egymásnak a két idegent. -Ő pedig Chanyeol. -látszólag a fiú felismerte barátnőmet. -Nahát, de szomjas lettem. Elmegyek és hozok inni. -mutogattam Lay irányába és már álltam is volna fel, ha az a hatalmas manó újra be nem árnyékolt volna. 

-Ácsi! Ma a vendégeim vagytok. -fogta meg a vállam, majd visszagyömöszölt a székre. -Egy perc, kihozom a specialitásunkat. -mosolygott, majd rohant is az italpulthoz.
-Hogy lehet ilyen aranyos? -fogta arcát két keze közé Doni. Mire kimondta, Chanyeol már úton is volt egy tálcával a kezében. Mögötte pedig... Yixingel?!
-Várj! Chanyeol! -rohant a torony után. Az említett megállt, majd megfordult, de a kis gesztenye nekiment és hatalmasat estek. Chanyeolon terült el Lay, a két pohár ripityára tört, de hogy véletlenül se legyen könnyű a dolog, az ital a két fiú fején folyt szét.
-Te mégis... Mit csinálsz? -mondta Chanyeol halkan, becsukott szemekkel. Látszólag mérges volt, de pár mély levegővétel után már mosolyogva támogatta föl a rajta fekvő fiút.
-Bocsánat. -segített fölállni Yixing a mézhajúnak. -Rossz rendelést adtam. A négyes asztalhoz kellett volna vinni. -tördelte ujját zavartan.
-Nem baj. -veregette meg a vállát mosolyogva Chanyeol, majd elment mellette. -Én föltakarítok, te addig csináld meg az italokat. De most ne téveszd össze! -nevetett, majd megcélzott egy ajtót és bement rajta. Yixing is követte a példáját, a pulthoz ment, majd amilyen gyorsan fizikailag lehet, elkészítette azt a négy italt.
-Tao! Itt a négyes asztalé! -kiáltotta, majd az egyik pincér kezébe nyomta. Ismerős volt mind a név, mind az ember, habár nem tudtam honnan.
-Channie, ez nem az a másik fiú a partról? -válaszolta meg hangosan a magamnak feltett kérdéseim Doni.
-De!Tényleg, ez ő. -néztem ahogy hosszú lépteivel, egyenes tartásával és a tálcával egyensúlyozva viszi ki a rendelést.
-Elnézést az előbbiért. -hallottam közvetlenül magam mellől egy lágy hangot, min erős akcentus érződött. Fejem odakaptam és Layel találtam szembe magam, amint az italokat rakta elénk. -Elég ügyetlen vagyok, ráadásul feledékeny. Nem túl jó párosítás, igaz? -nevetett zavartan.
-Semmi baj. Nem sérültél meg? -mondtuk teljesen egyszerre Donival. A fiú egy pillanatra meglepődött, majd elmosolyodott.
-Ti ezt gyakoroljátok? -nevetett kissé. -Egyébként kutya bajom. Chanyeol felfogta az ütést. Viszont nekem vissza kell mennem, remélem még látlak titeket erre. -intett egyet aranyosan, majd visszasétált a pulthoz és újra belemerült az italok készítésébe.
-Umm Channie, ez valami eszméletlen! -hümmögött előttem Doni. Míg én hol a kínai fiút, hol a komor pincért néztem, barátnőm már be is vedelte a kapott italt. Mire én is végeztem vele, Chanyeolnak is sikerült föltakarítania. Elég viccesen hadonászott a felmosóval eleinte, de a végére már egész jól belejött. Már csak egy kötény hiányzott róla és egy kendő a fejéről.
-Nos, hogy ízlett? -jött oda hozzánk, miután sikeresen elpakolta a takarítóeszközöket.
-Ilyen finomat már régen ittam. -simogatta meg hasát Doni, minek hatására felnevettünk Chanyeollal. Nem hiába, sosem fogja tudni kinőni azt az imádni való kisgyerek imidzsét.
-Tényleg nagyon finom volt, viszont nálam a hal vitt mindent. Még sosem ettem ehhez foghatót. -mosolyogtam a mellettünk álló fiúra.
-Hát igen, nincs is jobb szakács Kyungsoonál. -markolta föl a poharakat, majd a tányérokat és rátette az eddig kezében pihenő tálcára.
-Meglehet, viszont Channienál jobb cukrászt keresve sem találnál. - dőlt hátra Doni önelégült arckifejezéssel. Szemöldököm összehúzva mutogattam neki, hogy ezt a témát mellőzze, míg a pincér meglepődve nézte őt. A lány csak mosolyogva megrántotta a vállait, míg Chanyeol fejét rám kapta.
-Ez igaz? -mosolygott.
-Dehogy! Egyedül Doni családja nem tud sütni és ezért értékelik annyira a süteményeimet. -mentegetőztem, de mint mindenbe, barátnőm ebbe is előszeretettel kötött bele.
-Csak szerénykedik! Külföldön tanult két éven keresztül és egy cukrász családnál lakott. Önkénytelenül is de megtanult sütni és egyszerűen isteni minden amit ő csinál. Csak nem szeret dicsekedni vele.
-Doni, szerintem elég lesz.. - szóltam rá, hiszen kezdte eltúlozni a dolgokat. Az tény, hogy jól sütök és az is, hogy külföldön tanultam meg azt is, de ennyire túlzás fényezni.
-Csak ugyan? -ámuldozott Channie. -Nagyon szívesen megkóstolnám az egyik sütidet. Ugye sütsz majd nekem?
-Én nem is tudom.. -gondolkodtam.
-Naa, ne kéresd magad, tudom, hogy te is szeretnéd. -ült letörölhetetlen mosoly barátnőm arcán.
-Kérlek szépen! - nézett rám boci szemekkel a mézhajú.
-Legyen. -mosolyodtam el félénken.
-Ez csodás! -csapta össze kezeit a fiú. -Nemsokára jön a forgalom, úgyhogy mennem kell. Mit szólnál, ha zárás után idejönnétek és itt megsütnéd? Kíváncsi vagyok hogy készíted, itt pedig minden megvan. -hátrált egy lépést.
-A tulaj megengedné? -néztem körbe.
-Abban biztos vagyok. Főleg úgy, hogyha nekik is sütsz. -nevetett, mit nem értettem.
-Nekik? Többen vannak? -kerekedtek ki szemeim.
-Igen. Szóval akkor pontban fél nyolckor itt. Várni fogunk! Ja, és a halakat is én állom! - kacsintott, majd sarkon fordulva bevágtatott a konyhára.
-Ilyen pasi nem létezik. -mutatott az immár csukott ajtóra Doni, míg halálra vált fejjel nézett rám. Én is meglepődve fogadtam mindent, de míg őt a fiú udvariassága, addig engem csakis a sütés sokkolt. Az italok után mit lehetne várni? Lerítt róla, hogy egy menthetetlen gavallér. De az, hogy a tulajnak is, akarom mondani tulajoknak is süssek, már minimum három ember Chanyeollal együtt. Uram atyám, és mi van, ha még annál is többen vannak?
Süthetek öt emberre, kilencre vagy egy tucatra?
-Ezt szépen elintézted. -sóhajtottam.
-Még szép, hogy. Hidd el, később még meg fogod köszönni. -kacsintott örömittasan.

Valamiért tényleg nem volt rossz előérzetem, inkább csak izgultam. Azonban a tény nyugtatott, hogy barátnőmnek szuper pontos megérzései vannak és remélhetőleg tényleg nem fogom megbánni.
Remélhetőleg...

A délután többi részét is a parton való lófrálással töltöttük, mit egész nyáron el tudtunk volna viselni. Tulajdonképpen az a kis idő míg azt a hatalmas víztömeget nézhettem miközben a part forró homokját nyaldossa, hihetetlenül megnyugtatott. Az apróbb hullámok mik kézként csapódnak a napozó emberek felé, de nem érik el őket, valahogy magamra emlékeztettek. Lehet, hogy nem túl jó dolog erre hasonlítani, de valahogy én is így vagyok az álmaimmal. Veszettül próbálok utánuk kapni a viharban, de az egyre távolabb lesz tőlem, majd ha kisüt a nap újra, minden visszakerül a helyére és néha én is elérem őket, mint a víz a benne fürdőzőt. Kívülről szemlélve kifejezetten nyugtató látvány volt, de a vihart attól még kerülöm minden erőmmel.
-Channie... Azt hiszem, el kell indulnunk. -bökte meg vállam Doni.
-Nem, még nézni szeretném. -merengtem tovább.
-De öt percünk van a negyedórás útra. Ráadásul a főnöknek is sütsz. Első szabály: Nem ajánlatos elkésni.
-Hogy mi? Már ennyi az idő? -ugrottam fel a pokrócról, összegöngyölgetve becsúsztattam a táskába mi barátnőmnél volt és már rohantunk is az EXO nevet viselő étteremféleség felé.

A tüdőnket is kiköpve értünk az épület elé, de Doni még visszahúzott az ajtóban.
-Második szabály: Nem ajánlatos ilyen slamposan mutatkozni ilyen helyen. -fordított maga felé, majd hajamat és ruhámat megigazítva bólintott az ajtó felé.
Igen, DongYi és az ő leíratlan szabálykönyve a tökéletes eseményekhez.
Miután megkaptam a belépési engedélyt, remegő lábbal nyitottam be és próbáltam nem hasravágódni a kövön. Ez van, ha izgulok. Baki, baki hátán.
-ChanHee! DongYi! -lépett felénk széttárt karokkal Chanyeol üdvözlésképpen.
-Channie. -mondtuk barátnőmmel teljesen egyszerre, majd én megkönnyebbülten felsóhajtottam.
-Nem hiszem el, hogy ti ezt tényleg nem gyakoroljátok. -hallottunk oldalról egy ismerős hangot, majd fejünket odakapva egy kisebb hadsereg terült elénk. Szó szerint tátott szájjal néztem a minket oldalról fürkésző embereket, míg ők pár pillanat után hangosan felnevettek.
-Három: Sose bámuld azokat akiknek meg akarsz felelni! -súgta fülembe hátulról barátnőm és becsukta számat.
-Ohh elnézést. Kevesebbre számítottál, igaz? -nevetett fel az előttem álló óriásmanó is végül.
-Őszintén megvallva, igen. Egy picivel. -pillogtam zavaromban. Mögülem barátnőm halk kuncogása hallatszott és pár pillanat után már én sem éreztem magam olyan feszülten.
-Szóval azt hiszem bemutatok mindenkit. -húzott a kisebb tömeg felé a mézhajú. -Ő itt Sehun. A legfiatalabb közülünk. Ő felel a kiszállított alapanyagok minőségéért és mennyiségéért. JongDae-t már ismeritek, ő az egyik pincérünk. Mellettük JunMyeon, aki az étterem pénz ügyeit intézi, jobb oldalán MinSeokkal aki a papírmunkákat végzi és olykor a kávékészítésbe is beszáll. Ez a szenvedélye. -súgta nekünk az utolsó mondatot amolyan extraképpen. -Mellettük a mi Bambink és a kínai tagjaink egyike, Han. Ő is pincér és sokszor vendégtoborzó, hiszen a lányok csak úgy özönlenek ide, hogy láthassák. Aztán meglátják az egész bagázst. -nevetett fel kínosan. -Na de térjünk vissza hozzájuk. Aki a sarokban integet, az a mi Baekhyununk aki úgyszint pincér, valamint a dekorációról gondoskodik. Mellette az a panda ott Zitao. Ő is pincér. Utána Kyungsoo, a mi szakácsunk. Jongin a kis barna bőrű, a pincérek népes táborát erősíti és ugyancsak toborzó tag. Aztán az a fej a többi felett, na az ott WuFan. Ő a konyhán kukta, bár még van mit tanulnia. Ott egy ismerős arc, Yixing az italkeverőnk. És vagyok én, mint pincér.
-És ti vagytok a tulajdonosok? Mind? -csodálkozott barátnőm.
-Igen. Ez egy nagy baráti vállalkozás. Ezért vicces, hogy itt mindent a főnökök csinálnak. -mondta az egyik, talán Baekhyun.
-Igen. -helyeselt mindenki.
-Örülünk a találkozásnak. -mondták egymás szavába vágva, majd egyesével jöttek bemutatkozni.
-Mivel Chanyeol csak a rendes neveinket mondta, mi bemutatkozunk a becenevünkön is. Így sokkal barátibb a légkör is. -mondta az egyik, majd elém állt. -Luhan. -meghajolt és villantott egy ezer wattos mosolyt.
-D.O.- mondta a legalacsonyabb akit hatalmas szemei tettek különlegessé.
-Kris. Az, aki négy nyelven beszél folyékonyan, külföldön élt és a világ kirá... -kezdte sorolni, de a többiek rárivalltak egy 'Elég lesz világ királya!' mondatot, mire az fújtatva arrébb lépett.
-Kai. -csókolt kezet egy sunyi oldalas mosoly kíséretében a következő.
-Lay. -mosolygott Yixing és meghajolt.
-Sehun. Én már csak Sehun maradok. -nevetett a következő.
-Akárcsak én Baekhyun.
-Mármint Bacon! -kiáltotta neki oda Luhan, mire az mérgesen maga elé emelte öklét fenyegetésképpen.
-Suho. Ennek az egésznek az anyja. -jött a következő.
-Anyja? -kérdezte Doni.
-Kris bebúrta az apa szerepet. -rántotta meg vállát csalódottan, majd arrébb ment.
-Tao. -mosolyodott el először a fiú akit Chanyeollal egy időben ismertem meg.
-Xiumin. -kaptam tőle is egy édes mosolyt.
-Chen. -szalutált a következő és egyben az utolsó.
-Szóval hat koreai és hat kínai. Húú, ez de király. -néztem rajtuk végig a nevüket mormolva magamnak.
-Igazából 4:8 az arány. Xiumin és Chen is koreaiak. -magyarázott Channie.
-Áhh, értem. -bólogatott lelkesen barátnőm.
-Már kíváncsiak vagyunk a sütidre. Mit fogsz sütni? -állt mellém Tao gyermeki lelkesedéssel. Hirtelen rá sem ismertem a komor pincérre.
-Hát mivel sokan vagyunk, így több igényhez kell alkalmazkodnom. Allergia vagy bármiféle kérés, kikötés? -kérdeztem gyorsan rá.
-Semmi.-szólt egyszerre tizenkét hang.
-Cöhh, és még mi gyakoroljuk. -mormogta Doni, de mindenki hallotta. Kitört a nagy nevetés.
-Akkor hát kezdjünk neki. -csaptam össze tenyerem, mikor már mindenki kikerült a nevetés okozta levegőhiányból.